Home » Munkaterületek » Kiemelt területek » Erőforráshasználat

Erőforráshasználat

A forrásfelhasználásból származó környezeti nyomás nagymértékben befolyásolja a biodiverzitást közvetlen és közvetett módon. A túlhalászás, a fenntarthatatlan fakitermelés és vadászat közvetlen módon befolyásolja a populációk életképességét. A vízforrások túlzott igénybe vétele, a klímaváltozáshoz vezető fosszilis üzemanyagok elégetése és az ásványok kitermelése többféle közvetett hatással van a fajokra és az ökológiai rendszerekre.

Az erőforrásfelhasználás károsítja legnagyobb mértékben a biológiai sokféleséget

Az elmúlt 60 évben az emberek nagyobb mértékben befolyásolták a környezetüket, mint bármikor máskor az emberiség történetében. A természeti források kiaknázásának növekedését a jelen gazdasági rendszer által meghatározott folyamatos növekedési kényszer befolyásolja. Ez a jelenség nem tartható fenn örökké egy olyan véges rendszerben, mint amilyen a Földön lévő. 1970 óta az emberiség a túlhasználás egy olyan állapotában él, amelyikben az emberek gyorsabban fogyasztják a természet forrásait annál, mint ahogyan azok regenerálhatnak. Más szóval olyan forrásokat élünk fel, amelyeknek a jövő generációit kellene szolgálniuk. Mára már valósággá vált az, hogy e túlfogyasztás következtében az olyan fosszilis források, mint az olaj  kiaknázásának tetőzése, már pedig a társadalmunk – ill. bizonyos szempontból a társadalom működése – most nagyrészt ezen alapul. Továbbmenve a fenntarthatatlan forrásfelhasználás hatásait már most is érzékeljük az egyre több gazdasági, környezeti és társadalmi probléma megjelenéséből. Ezek között szerepelnek a fokozódó gazdasági-társadalmi feszültségek a források fogyatkozása miatt, a gyérülő forrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés, a klímaváltozás erősödése és a biodiverzitás csökkentése, valamint a szennyeződés kiváltotta egészségügyi problémák.

Az eddig sikertelen próbálkozások

A gondolkodás átalakítására kell gondolnunk, mikor az ember előidézte környezeti károsodások hatékony kontrolljáról és megelőzéséről beszélünk. A problémát nem lehet megoldani a probléma előfordulásához vezető okok vizsgálata nélkül. Az okra kell összpontosítanunk és nem a hatásra, és ez az a gondolkodás, amire szükségünk van a reális és fenntartható megoldások megkereséséhez.

A csupán a kimenet oldal szabályozása – azaz, amikor csak a kimenetel mennyiségére összpontosítunk – sok esetben akadályba ütközik. Egyik példája a kimenet oldali szabályzásnak a kyoto-i egyezmény. Azonban még A kyotói folyamathoz hasonlóan, az Európai emisszió Kereskedelem sincsen a kitűzött célok megvalósítása útján. Európa nincs abban a helyzetben, hogy teljesíteni tudja a szerződésbe foglalt célkitűzéseket vagy a kialkudott 20 %-os üvegházhatású gázcsökkentést 2020-ra. A bizottság már a 30 % körüli csökkentésről tárgyal, de az éghajlattal foglalkozó tudományágak képviselői 40 % csökkentést sürgetnek azért, hogy a globális felületi hőmérséklet-növekedés a kritikus 2oC alatt maradjon. Az EU kereskedelmi rendszer első fázisát (2005-2007) illetően a szükségesnek tartott CO2 csökkentések 8,3 %-kal való túlértékelése valójában egyáltalán nem jelent korlátozást. A második fázisban (2008-2012) a túllépés csak 2 %-kal volt kisebb a 2005-ös alapértéknél. Az EU kereskedelmi rendszeren belüli szabályok a fel nem használt CO2 csökkentésének első és második fázisból való kiemelését és a harmadik fázisban (2012-2020) való felhasználását teszik lehetővé. Az eredeti túlzott mértékű kiosztás mellett – főleg a kelet-közép európai országokban – ez egy látszólagos gyengített emisszió-növekedéshez vezethet az ETS (kereskedelmi) szektorban a szokásos üzleti forgatókönyv szerint.

Az ellensúlyt képviselő és a Tisztaság Fokozását célzó Mechanizmus (CDM) olyan globális kimeneti rugalmassági mechanizmusok egy csoportja, amelyek menekülési lehetőségeket teremtenek, és gyakran támogatják az olyan fenntarthatatlan projekteket, mint az üzemanyag-előállítást lehetővé tevő pálmafa-ültetés az esőerdők helyére.

Ennek ellenére az EU ragaszkodik hozzá, hogy kiterjessze ezt a rendszert és 2020-ig egy szélesebb, Ausztráliát, Japánt, Új-Zélandot és az USA-t magában foglaló piacot hozzon létre.

Okvetlenül meg kell említenünk az olyan innovációkat és technológiákat, mint amilyen a mezőgazdasági eredetű üzemanyag, az atomerőművek, a szénbányászat és -tárolás, amelyik egyébként szintén profitál abból, ha csupán az emisszió-csökkentésre összpontosítanak. Ha a teljes életciklust nézzük, azt látjuk, hogy ezeknek a NEM zéró emissziós technológiáknak is szignifikáns negatív külső hatásaik vannak. E külső hatások között vannak a jelentős társadalmi, környezeti hatások, a biodiverzitás gyengülése, az élelmiszerhiány, és ezek nem költséghatékonyak a tervezett kis szén-, anyag- és energiaintenzitású gazdálkodás szempontjából.

A kimenetre és a bemenetre összpontosító szabályozások együttes alkalmazása szükséges hiszen erősítik egymást. A bemenet-centrikus szabályozás jobb a mennyiségi ellenőrzés szempontjából és a gazdasági intézkedésekből realizálható (kevesebb forrás- és földterület-felhasználás). Miközben a kimeneti eszköz inkább jogi eszköz és hatékonyabb, mint a minőségi kontroll (az emissziók, szennyező anyagok minősége), ha valóban hatékonyan akarjuk lassítani a klímaváltozást (és megállítani az eljövendő energiaválságot és üzemanyaghiányt), inkább a erőforrás – legelőször a fosszilis üzemanyag-felhasználást kell csökkenteni – mintsem az üvegházhatású gázok emisszióját.

Szektorális problémák helyett holisztikus megközelítés

Mostanáig a szektorkereteken belüli problémákra összpontosítottunk és a “csővégi” megoldásokat alkalmaztuk.  Ha viszont ezek változatlanul maradnak, továbbra is problémákat generálnak. Ha a szektor-megközelítések helyett a holisztikus megközelítések fontosságára összpontosítunk, kulcsfontosságú a terhelések okaira összpontosítani és figyelembe venni a hajtóerőket. Három van belőlük.

  • Szerkezeti: a termelési és a fogyasztási jellemzőket foglalja magában, s a környezeti behatásokhoz, pl. a szennyeződéshez vezető városi és térstruktúrákat, az előfordulási helyek pusztulását és a természeti források kiaknázását. A környezeti problémák kialakulása mellett a sok forrást igénylő termelési folyamatok kevesebb emberi munkaerőt igényelnek majd és növelik a munkanélküliséget.
  • Intézményi: ezek biztosítják a szerkezeti mozgató rugók alapját. És ezek az aktuális jogi helyzet és a gazdasági szabályozás olyan keretei, mint pl. a nemzeti költségvetés, a gazdasági szabályozás és az intézményi struktúra, amelyik lehetővé teszi az energiaigényes termékek és szolgáltatások bőséges kibontakoztatását az olcsó természeti forrásokhoz való korlátlan hozzáférés okán. Következésképp: a természeti örökség elvesztése kompenzáció nélkül folytatódik.
  • A kulturális “hajtóerők” képezik a fenti kettőnek az alapját. Ezek a történelmünk, a bennünk élő hiedelmek, szokások, viselkedés stb. Mindegyiket a társadalmi értékek határozzák meg és ezek közül a legfontosabb az anyagi jólléten és a GDP folytonos növekedésén alapuló. Ez gyakran túlsúlyba kerül más értékek, így pl. az egészséges környezet, az erős család, a társas kapcsolatok és a biztonság rovására. Jelenlegi adatok szerint minél kiegyensúlyozottabbak az emberek értékei (azaz az értékeket egyenlő súllyal veszik figyelembe), annál boldogabbak. A több kiegyensúlyozott értékkel rendelkező társadalmak hozzájárulnak a források tisztességes elosztásához és ez nagyobb globális környezeti és társadalmi egyenlőséghez vezet majd. Az ökológiai igazságosság is kedvező hatást fejt ki azáltal, hogy a gazdasági hiteleket “északról délre” tolja a társadalmi és gazdasági kiaknázás századaiban.

A működtető erők egyre bonyolultabb szerkezetét elemezve egyértelművé válik, hogy a forrásfelhasználás növekedése irányt változtatott. A törvényben meghatározott korlátok következtében kevesebb természeti forrást használnak Európában és ez a kis energiafelhasználású és természeti forrásigényű termékek és szolgáltatások számarányának a növekedéséhez vezet. Ugyanakkor az emberi munkaerő versenyképesebb lesz, és több munkahelyet hoznak létre az olyan különböző szektorokban, mint amilyen a mezőgazdaság, az erdészet vagy a halászat. Továbbmenve az emberek elkezdenek kevesebbet fogyasztani és jobban értékelni azokat a gazdasági rendszereket, amelyek nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtanak nekik, ezért aztán az anyagi jólét kevésbé lesz fontos az értékrendjükben.

Input oldali szabályozás kvótarendszeren keresztül

A különböző környezeti, gazdasági és társadalmi célokat egy a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokat együtt kezelő eszközrendszer hivatott megvalósítani. Ennek 4 pillére van.

1. Fosszilis-energia kvótarendszer:

A fosszilisenergia-kvóta évente felhasználható fosszilis energia fogyasztói jogosultságot jelent a társadalom egészére és minden fogyasztói egységre külön-külön. Az ország fosszilis-energia felhasználását évről-évre meghatározott mértékben csökkenteni kell, amely nem jelenti a társadalom összes energiafelhasználásának korlátozását. A lakosság számára a kvóták egyenlő mértékben kerülnek megállapításra. A fogyasztói egységek a kvótákat elektronikus folyószámlán kezelik, amely mutatja a fogyasztói lehetıségeik és tényleges fogyasztásuk egyenlegét. A takarékos fogyasztók a kvótakezelő szervezeten keresztül eladhatják megtakarításaikat azoknak, akik többet fogyasztanak, mint a lehetıségeik. A takarékos fogyasztók megtakarításaikat kvóta-pénzben kapják meg, a vevık forint kiadásai a kvótapénz fedezetét szolgálják. A kvótapénz tulajdonosai a pénzhelyettesítıt a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán válthatják árura, szolgáltatásra. A kvótapénz kamatmentesen mőködő pénzhelyettesítő.

2. A környezetbarát áruk és szolgáltatások piaca (zöldpiac) környezeti és etikai szabályok szerint mőködı nyitott piac, bárki számára hozzáférhetı. Az etikai szabályok elve, hogy a piacon történı gazdasági tevékenységek a közjót szolgálják azáltal, hogy egy létező áru/eljárás/szolgáltatás kisebb környezeti-társadalmi terheléssel valósul meg. A környezetbarát elvárás alapja a kevesebb anyag és energiafelhasználás, a hulladékok minimalizálása, és a toxicitás kizárása az egész életciklusban. Azok az áruk és szolgáltatások kerülhetnek a piacra, amelyeket az erre hivatott testület minısít és védjeggyel ellát. A piac fizető eszköze a kvótapénz.

3. Visszatérülő Alap: A termelés és fogyasztás szerkezetének átalakítása, az energiatakarékosság, hatékonyságnövelés és helyettesítés forrásokat igényel. A visszatérülő alap ezekhez nyújt kamatmentes, akár önrész nélküli támogatást kvótapénzben. Olyan fejlesztésekre vehetı igénybe, amelyek kapcsolódnak a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacának fejlesztéséhez, mind termelıi, mind fogyasztói oldalon. A támogatásokat 100%-ban vissza kell téríteni, de a visszatérítés üteme a megtakarítások, keletkező hasznok ütemében történik.

4. A rendszer negyedik pillére a támogató szolgálat, amely széleskörő tervezıi, életviteli szakmai és szociális támogatást nyújt a keletkezı megtakarítások ésszerő felhasználásához, egyben növeli a magas hozzáadott értékkel történı foglalkoztatást.

Ezen kvótarendszerre a Magyar Energia Stratégia is tesz már utalást.

“Az egyén érdekeltté tételének leghatékonyabb módja, egy olyan másodlagos gazdasági kör kialakítása lehetne, amelynek alapját egy fogyasztói csoportonként meghatározott mennyiségű elfogyasztható energiakvóta jelentené. A kvótaértékhez képesti energiatakarékosság vásárlási bónuszokra váltható, amely a programban részt vevő termelőktől származó alacsony szénintenzitású termékek vásárlására jogosítaná fel a jól takarékoskodókat. Ez az úgynevezett energia cafetéria rendszer az üdülési csekkhez hasonlóan működhetne, megvalósításának azonban elengedhetetlen előfeltétele az intelligens mérés rendszerének bevezetése. Az intelligens mérés a fogyasztói energiatudatosság növekedését, az energiatakarékos viselkedési minták elterjedését is segíti az egyéni fogyasztási szokások alapján megállapított tarifa rendszer alkalmazásával.”