English Nyitólap Elérhetőségek Search
 
Munkatársaink
Irodáink
Eredmények


 

Munkatársaink


Kiss Veronika
Ügyvezető igazgató
Pán-európai biodiverzitás politikák, hálózatépítés

 

2006-ban szereztem meg biológus, 2007-ben szakfordító diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ausztráliában töltött fél évem során, 2004-ben Sydneyben üzleti képesítésre is szert tettem az Australian Institute of Commerce and Language főiskolán. Egyetemi tanulmányaim utolsó éveiben dolgoztam a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében, valamint önkéntesként segítettem a környezet-, illetve természetvédő civil szektoron belül WWF Magyarország és az Energia Klub munkáját. A diploma megszerzése után a Természettudományi Múzeumban helyezkedtem el, később pedig a Környxezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak készítettem szakmai anyagokat.

A CEEweb keretén belül a pán-európai biodiverzitás politikák nyomonkövetéseés azok megfelelő szakmai befolyásolása részben feladatköröm. Másrészt a hálózat koordinálásáért vagyok felelős. Célom, hogy a proaktív, elhivatott tagokból álló hálózatunk pán-európai és globális szinten meghatározó szerepet játsszon a biodiverzitás politikák alakításában és azok megfelelő végrehajtásában.


Arany Ildikó
Éghajlatváltozási programkoordinátor

 

A Debreceni Egyetem biológus és angol szakfordító szakát 2005-ben végeztem el, tanulmányaim során hat hónapot a Koppenhágai Egyetem Növénytani Tanszékén töltöttem. Szakterületem növényökológia és konzervációbiológia volt, és részt vettem vegetációkutatásban is. Évekig aktív önkéntes tagja voltam az Életfa Környezetvédő Szövetségnek, számos helyi rendezvényen és megmozduláson vettem részt.


2005 óta dolgozom a CEEweb irodában, ezalatt 2006 őszétől egy hosszabb szünetet otthon töltöttem, kislányom születése után.

Jelenleg a CEEweb éghajlatváltozással kapcsolatos programjait koordinálom. Fő célunk ezen a területen, hogy a biodiverzitás védelmének fontossága és a fenntarthatóság az emissziókkal egyenrangú prioritásként kerüljenek be a klímaváltozással kapcsolatos szakpolitikákba mind Európai Uniós, mind nemzeti szinten. Szeretnénk elérni, hogy az éghajlatváltozás ne új, önálló környezetpolitikai szektorrá váljon, hanem egy holisztikus környezetpolitika része legyen, amely minden gazdasági és szociális szektorban integráltan jelenik meg.


Herman Judit
Kommunikációs koordinátor

 

Az ELTE Angol Nyelv és Irodalom Tanszékén végeztem 2002-ben, majd az emberi jogok témájában kezdtem dolgozni - elsősorban a női jogok terültén. Mivel 1998 óta dolgozom a civil szektorban, jelentős tapasztalatokkal rendelkezem kiadványok megszületésének teljes koordinálásban.

2007-ben csatlakoztam a CEEweb-hez kommunikációs és hálózati program koordinátorként. Jelenleg a kiadványok koordinálása és a CEEweb szakpolitikájának kommunikálása a területem. Szintén hozzám tartozik a honlap általános frissítése.


Hovanyecz Teréz
Stratégiai Munkatárs

 

A Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán 2003-ban szereztem gazdasági agrármérnöki és német szakfordítói végzettséget. Ezután a versenyszféra különböző területein dolgoztam. 1998 óta tevékenykedem önkéntesként a non-profit szektorban, öt éven át aktív tagja voltam az AIESEC Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezetének. 2004 és 2008 között a Verlag Dashöfer Szakkiadó "Non-profit tanácsadó A-tól Z-ig" című kiadványának kommunikációs fejezetét szerkesztettem.

2009 novemberétől vagyok a CEEweb stratégiai munkatársa. Feladatom a szervezet működési forrásainak megteremtése, ezen belül a hosszútávú együttműködés kialakítása az üzleti szférával.


Pignitzky Ágota
Projektasszisztens

 

Kisgyerekként tanultam meg a természet tiszteletét és szeretetét. Ez motivált arra, hogy a Corvinus Egyetemen környezetgazdaságtan szakirányon végezzek, illetve megismerkedjek a különböző alternatív gazdálkodási megközelítésekkel. Életem során rendkívül sokféle, döntően nemzetközi munkában szereztem tapasztalatot, elsősorban egy amerikai kisvállalkozás, illetve non-profit szervezetek keretében. 2009-ben az egyetem elvégzése után egy kerékpáros szervezetben dolgoztam projekmenedzserként, majd onnan kerültem a CEEWebhez. Munkám mellett számos innovatív közösségi kezdeményezésben veszek részt.

Régóta eldöntöttem, hogy környezetvédelemmel szeretnék foglalkozni, ezen belül is a természet védelmét tartom a legfontosabb célnak. A CEEWebnél a különböző programkoordinátorok munkáját támogatom, remélem, hogy megszerzett tudásom és változatos munkatapasztalatom hozzájárul a CEEWeb sokszínű működéséhez.


Tripolszky Sarolta
EU Biodiverzitás Politikák koordinátor

 

2005-ben végeztem a Bécsi Egyetem biológia szakán. Ezen belül ökológiára specializálódtam, illetve kiegészítő környezetgazdaságtani képzettséget is szereztem. Az egyetem elvégzése után a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként a Natura 2000 hálózat kijelölésében vettem részt. Később a WWF Magyarország és a WWF Egyesült Királyság önkénteseként nyertem betekintést a civil természetvédő szervezetek munkájába.

2006-ban kezdtem el dolgozni a CEEweb Natura 2000 projektfelelőseként. 2008 óta az európai uniós természetvédelmi politikák továbbfejlesztésével és megvalósításával kapcsolatos CEEweb álláspont koordinálásáért is felelős vagyok. Közös álláspontjainkat az Európai Bizottság, a nemzeti kormányok, más civil hálózatok, partnereink és donorok felé is képviselem annak érdekében, hogy a kelet-európai civil szervezetek véleménye érvényre jusson. Munkámat a CEEweb Natura 2000 Munkacsoport támogatja. A Munkacsoport tagjaival olyan projekteket és tevékenységeket hajtunk végre, amelyek az EU Élőhelyvédelmi és Madárvédelmi Irányelvek lehető legjobb megvalósítását segítik elő. E mellett 2006 óta vezetem a Természetvédelem Honvédelmi Területeken elnevezésű projektet is.


Várkonyi Andrea
Pénzügyi és Irodavezető

 

A Budapesti Corvinus Egyetem számvitel főszakirányán és környezetmenedzsment mellékszakirányán szereztem a diplomámat 2007-ben. A TÜV Rheinland Akadémia környezetirányítási referensi képesítését is 2007-ben szereztem meg.

Ösztöndíjasként a Wirtschaftsuniversität Wien egyetemén hallgattam egy évet. Az egyetem befejezését követően részt vettem egy nagyvállalt CSR (társadalmi felelősségvállalás) jelentésének elkészítésében, majd a Mazars Metrum Kft.-nél könyvvizsgáló asszisztensként töltöttem el egy évet. Ezt követően másfél évet dolgoztam pénzügyi területen az AIB banknál, ahol külföldi cégek számviteli, pénzügyi ügyeiben segédkeztem.

2010 januárjában csatlakoztam a CEEweb-hez pénzügyi és irodavezetőként. Feladataim közé tartozik a számlák iktatása, a házipénztár kezelése, pénzügyi tervek készítése, a könyvelés ellenőrzése és koordinálása, kapcsolattartás a szállítókkal, a Corefunding beszámoló összeállítása, valamint az iroda és munkaüggyel kapcsolatos teendők ellátása.


Hajdu Klára
Biodiverzitás politikák
Jelenleg otthon neveli kislányát

Diplomámat biológusként és szakfordítóként szereztem meg 2001-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetem utolsó évében kezdtem el önkéntesként dolgozni a CEEweb-nél. A diploma után lehetőségem volt nemzetközi munkatapasztalatot szerezni az amszterdami székhelyű Milieukontakt Oost-Europa civil szervezetnél, amely Közép-Kelet-Európa és a FÁK országok környezetvédelmi programjaival foglalkozott. Azóta ismét a CEEweb-nél dolgozom, számos tevékenységet koordináltam a Biológiai Sokféleség Egyezményhez és a Pán- európai Biológiai és Tájképi Sokféleség Stratégiához kapcsolódóan.

Legfőbb célkitűzésemnek tekintem, hogy a CEEweb hozzájárulhasson felelősségteljes döntések és szakpolitikák kialakításához a természeti értékeink megőrzése és egy fenntartható társadalom előmozdítása érdekében.

Jelenleg a kislányommal vagyok otthon.


Rigó Zsófi
Pénzügyi Munkatárs
Jelenleg otthon neveli kislányát

A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodási Karán végeztem 2006-ban környezetgazdaságtan főszakirányon. Az egyetem alatt elkezdtem dolgozni a PricewaterhouseCoopers-nél könyvvizsgáló asszisztensként, ahol két évet töltöttem. Ezt követően közel egy évet dolgoztam pénzügyi területen az AIB banknál, ahol külföldi cégek számviteli, pénzügyi ügyeiben segédkeztem.


2008 szeptemberében csatlakoztam a CEEweb-hez pénzügyi munkatársként. Feladataim közé tartozik a számlák iktatása, pénzügyi tervek készítése, a könyvelés ellenőrzése és koordinálása, kapcsolattartás a szállítókkal, valamint a Corefunding beszámoló összeállítása.

Jelenleg a kislányommal vagyok otthon.


Kristina Vilimaite
Program koordinátor – Fenntartható turizmus
Jelenleg otthon neveli kislányát

Széleskörű érdeklődési körömbe tartozik a környezetvédelem és energia, kommunikáció, honlap- és kiadványszerkesztés, fazekasság – és természetesen a fenntartható turizmus. Két MSc diplomám van Környezetmenedzsmentből és Nemzetközi Kommunikációból, amelyeket az amszterdami Vrije Universiteit "European Postgraduate Course on Environmental Management" szakán és a litván Vilnius University-n szereztem.

2005 óta dolgozom a CEEweb-nél, bár kezdetben másfél évig önkéntesként tevékenykedtem. Jelenleg a nemzetközi Kárpátok Projekt megvalósításáért vagyok felelős a CEEweb részéről, emellett pedig a Fenntartható Turizmus Munkacsoportot koordinálom. Egy ideig én szerkesztettem Diversity című hírlevelelünket is.

Korábbi munkáim során a Megújuló Energia és Energiahatékonysági Partnerség Közép-Kelet-Európai Titkárságát koordináltam a Regionális Környezeti Központnál (REC), LA21 nemzeti koordinátorként dolgoztam az ECOLOGIA Balti Programirodájában a Nukleáris Regionális Projektben, és részt vettem a dán-litván Állami Parkok Intézményes Fejlesztése Projektben.

Beszélek litvánul, angolul, oroszul és magyarul.

Jelenleg a kislányommal vagyok otthon.

 

 
CEEweb Budapesti Iroda - Policy Office: Széher út 40 | 1021 Budapest | Tel: (1) 398 0135 | Fax: (1) 398 0136 | office@ceeweb.org