|
Az Unió 1978 óta fogalmazza meg közösségi szintű környezet-
és természetvédelmi prioritásait és a tennivalókat Környezetvédelmi
Akcióprogramjaiban. A Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogram
('Environment 2010: Our Future, Our Choice') 2012-ig szól,
és kiemelkedő prioritásként határozza meg a természet és biodiverzitás
védelmét.
Az 1979-ben elfogadott Madárvédelmi Irányelv és az 1992-es
Élőhelyvédelmi Irányelv alapján kijelölt területek alkotják
a Natura 2000 hálózatot, amely az Unió természetvédelmének
alapköve. Az Unió új tagországaiban 2005-ben kezdődött el
az Élőhelyvédelmi Irányelv által előírt területekről való
egyeztetés az Európai Bizottság, a tagországok, tudományos
szakértők és civil képviselők között az ún. biogeográfiai
szemináriumokon.
A 2001-es göteborgi csúcson állam- és kormányfők jóváhagyták
az EU Fenntartható Fejlődés Stratégiáját és azon célkitűzést,
hogy 2010-ig megállítsák a biodiverzitás csökkenését az Unióban.
Az EU több jelentős természetvédelmi egyezményhez is csatlakozott,
úgy mint a Biológiai Sokféleség Egyezmény, Ramsari Egyezmény,
Bonni Egyezmény és Alpi Egyezmény.
A Biológiai Sokféleség Egyezmény 6. cikkelyéből fakadó kötelezettsége
az Uniónak is, hogy terveket és stratégiát készítsen a biológiai
sokféleség megőrzésének és fenntartható használatának érdekében.
Ennek köszönhetően készült el a Közösség biodiverzitás
politikájának alapjait adó Biodiverzitás Stratégiája
és az ahhoz kapcsolódó Akciótervek.
|